Az egyik legkönnyebb és legnehezebb képzési feladat is egyben a vonszalék. A vonszalék kidolgozása és annak megtanulása nagy mértékben függ a kutya temperamentumától, ösztönös adottságaitól és orrjóságától.

Adottságok

Temperamentum

Általánosságban a lassú kutyák mindig jobban vonszalékolnak (legalábbis kezdetben), mint a gyors kutyák, alaposabbak, precízebben dolgozzák ki a töréseket, könnyebben rájönnek a feladat lényegére, és könnyebb is rávezetni őket. A gyors kutyák eleinte általában mindig gyorsabbak, mint az orruk, ezért a töréseken, sőt gyakran csapa végére kihelyezett vadon is túlszaladnak és a csapát elveszítve igyekeznek a vadat légszimattal megtalálni. A trénernek ilyenkor van a legnehezebb dolga, mert általában ezek a gyors kutyák légszimattal pillanatok alatt megtalálják a kezdetben rövid csapa végén lévő vadat és azt szűrik le a feladatból, hogy ha elég nagy területet elég gyorsan keresztbe-kasul berohangálnak, megtalálják, amit keresnek. Pontosan ez az, amit nem szeretnénk megtanítani nekik!

Temperamentumos kutyával rendelkező retriever barátok, ne keseredjetek el! Kezdetben a helyzet csaknem reménytelennek fog tűnni, ha azonban ezeket a hibákat már a kezdet kezdetén korrigáljuk, helyesen "olvassuk" kutyánkat és a megfelelő módszert alkalmazzuk hozzá, akkor egy jó szaglású, gyors kutyához általában hozzáedződik az orra (és nem a kutya lassul le!) és hamarosan lassú társait maga mögé utasítva villámgyorsan húz végig a csapán, magabiztosan követve a töréseket. Nekem két ilyen kutya is jutott, mára mindkettő magabiztos vonszalékoló és a csapán száguldó kutya látványa minden korábbi megpróbáltatást feledtet!

Orrjóság

A gyengébb szaglású kutyák hajlamosak lassabban, alaposabban kidolgozni a csapát. Bajban csak azokkal az ebekkel leszünk, amelyek gyorsak, de nem elég jó a szaglásuk. Őket valamilyen módon mindenképpen le kell lassítani, különben nem fognak szagot, nem tudnak a csapán maradni. Erre is van módszer, kicsit ugyan hosszadalmasabb, de ezek az ebek is megtaníthatóak a csapa kidolgozására.

Ösztönök

A nem eléggé vad-orientált (birdie) kutya, akit nem motivál megfelelően a vaddal való munka, nincs benne elegendő vadász-szenvedély, hajlamos hamar feladni a feladat megoldását, ha nem találja meg elég gyorsan a vadat. Nekik eleinte mindig rövid, egyenes csapát húzzunk, hogy gyors sikerélményben legyen részük, alkalmanként csak egyet-kettőt és nagyon fokozatosan emeljük csak a vonszalék hosszát és iktassunk be töréseket. A vonszalékmunka után végezzünk aktívabb feladatokat, dobjunk pl. jelöléseket, hogy a megfelelő motivációt fenntartsuk.

A vonszalék tanítása

Mikor kezdjük?

A vonszalékot bármilyen életkorban, akár 5-6 hónaposan, el lehet kezdeni tanítani, egyetlen feltétele van, hogy a kutya már biztosan apportírozza a vadat. Tehát ne a vonszalék végén találkozzon először egy meglőtt galambbal, mert lehet, hogy azt - megfelelő messzeségben tőlünk - rögtön el is fogyasztja! Ezen nem kell csodálkozni, kölyök kutyának a vad élelem egészen addig, amíg meg nem tanítottuk, hogy nekünk "szervírozza".

Vannak, akik a csapa végére kölyök kutyának kolbász darabkát tesznek ki vad helyett, jutalom gyanánt, vagy egy dummyt, én egyiket sem kedvelem és soha nem is alkalmazom. A kolbász esetleg azt a képzetet kelti benne, hogy a csapa végén lévő dolgot meg szabad enni, lehetséges az is, hogy amikor majd vadat helyezünk ki, akkor a kolbászt fogja keresni. A dummy pedig nem egyenértékű a lefektetett szagnyommal (esetleg akkor, ha vadbőrt vagy szárnyakat kötöztünk rá), csalódást okozhat a kölyöknek.

Eszközök

A vonszalékhoz a következő eszközökre lesz szükségünk:

  • Kezdetben lehetőleg friss lőtt vad - később lehet fagyasztott is. Ha végképp nem tudunk vadat szerezni, megfelel vadbőrrel, -tollal bevont dummy is.
  • Vonszalékhúzó kötél, kb. 1,5-2 méter hosszú, végén hurokkal.
  • Csapázó nyakörv - sima csatolós műanyag vagy bőr nyakörv karikával, semmiképpen sem folytó!
  • Hosszú (5-8 méteres) póráz, megfelel a célnak a hegymászó kötél, kb. 1 méterenként megcsomózva (ezekbe fogunk kapaszkodni, ha túlságosan menős a kutyánk ☺)
  • Leszúrók, botok rájuk kötött szalaggal, hogy messziről is könnyen láthassuk.
  • Távcső (nem fontos, de hasznos)

Időjárás

Vonszalékot lehetőleg tavasszal vagy ősszel kezdjünk tanítani, amikor nem túl száraz a fű és a levegő. Semmiképpen se kezdjünk vonszalékot tanítani nyáron napközben a száraz melegben, +25 C fok feletti (csak kora hajnalban, amikor harmatos a fű) és télen, hóban és -5 C fok alatti hőmérsékletben. A száraz levegő és a hideg "elveszi" a szagot és kiszárítja/megdermeszti a kutya orrát, túlzott melegben pedig a lihegéstől nem tud rendesen szagot fogni. Esőben se tanítsunk vonszalékmunkát, mert ekkor szétáznak a szagok (és mi is ☺)

Széljárás szempontjából ideális egy egyenletes, gyenge szél. Erős, viharos szélben illetve teljes szélcsendben ne húzzunk kezdő kutyának vonszalékot!

Terep kiválasztása

Az első csapákat lehetőleg nem túl magas, szép zöld fűben húzzuk, ahol jól megtapadnak a szagok. Eleinte ne húzzuk a vonszalékot növényzet nélküli földön, homokban vagy éppen vízben, tócsán keresztül. A földrögökön a szag nem tapad meg úgy, hogy azt egy kezdő kutya biztosan ki tudja csapázni, a vízben pedig szétfolyik a szagnyom.

A terep lehetőleg sík legyen vagy enyhén emelkedő (főleg gyors kutyáknál), semmiképpen sem lejtő, mert ez túlságosan felgyorsítja a kutyát, elgurul a csapán.

Ha már jól megy a csapázás, akkor térjünk át az erdei vonszalékra. Az erdőben több a keresztező, zavaró vadnyom, amin egy kezdő kutya könnyen eltévedhet. Az is igaz viszont, hogy a gyors kutyákat az erdei terep és a sűrű aljnövényzet megfelelően lassítja.

Nádasban, gabonamezőn csak profi kutyának fektessünk csapát!

A csapa fektetése

A csapa fektetése az egyik legkényesebb művelet a vonszalék tanítása során. Keressünk ideális terepet az első csapák fektetéséhez. Kölyök kutyának ideális pl. egy rövid füvű mezőn egy keréknyomban húzni az első csapát, ami kissé meg is vezeti a nyomon.

Mielőtt a csapafektetést elkezdenénk, vizsgáljuk meg a szélirányt. Vonszalékot MINDIG HÁTSZÉLBEN tanítunk!! Az oldalszél lesodorja a csapáról a szagot, a szembeszél még ennél is rosszabb, mert szétszórja a szagot és ez arra készteti a kutyát, hogy felemelje az orrát és légszimattal keressen! Tehát nézzük ki az irányt, amerre húzzuk a vonszalékot úgy, hogy a szél mindig hátulról fújjon.

Hurkoljuk rá a vadat a vonszalékhúzó kötélre és készítsünk "szagkatlant". Ez imitálja a meglőtt vad leesési helyét. Jelöljük meg a helyet valamilyen jól látható tárggyal, leszúrt bottal, hogy biztosan megtaláljuk, honnan kell majd indítanunk a kutyánkat.

Itt tegyük le a vadat és dörzsöljük bele a fűbe egy 30-50 cm-es átmérőjű helyen. Tépjünk ki néhány tollat is és tegyük a katlan közepébe.

Ezután a kötél végét fogva induljunk el lassú, egyenletes lépésekkel úgy, hogy magunk után húzzuk a vadat. Ügyeljünk, hogy a vad ne emelkedjen el a talajról, ezért fontos, hogy a kötél legalább 1,5 méter hosszú legyen.

Elsőre egy egyenes, 30-40 méteres csapát húzzunk úgy, hogy a kutya a csapa kezdetétől 2-3 méterre kiültetve végignézi ténykedésünket. A végén hurkoljuk le a kötelet a vadról és azt hagyjuk a csapa végén. Semmiképpen se a csapán menjünk vissza, mert széttapossuk a nyomokat! Inkább menjünk még egy kicsit tovább és jókora félkört leírva menjünk vissza kutyánkhoz, hogy nyomaink még véletlenül se zavarják meg a kutyát.

Nem baj, ha a kutya végignézi az első csapafektetéseket, de később hagyjuk olyan helyen, ahonnan nem látja a műveletet. Az sem baj, ha más fekteti a csapát, akkor legalább biztosan nem a mi nyomunkat fogja követni kutyánk a csapázás során.

A szag, a csapa felvétele

A csapa fektetése után térjünk vissza kutyánkhoz, vegyük pórázra és láb mellett vigyük a szagkatlan közelébe. Attól 2-3 méterre ültessük le és hagyjuk ott. Menjünk oda a szagkatlanhoz és vegyük gondosan szemügyre, mintha valóban egy leesési hely lenne. Le is hajolhatunk, hogy még feltűnőbb legyen a művelet.

Ezután ballagjunk vissza kutyánkhoz és - amennyiben úgy döntünk, hogy hosszú vezetéken tanítjuk csapázni - tegyük a nyakára a hagyományos (semmiképpen sem folytó!!) nyakörvet és mellső lába alatt húzzuk át a hosszú vezetéket, melyet már jó előre kibogoztunk és végigfektettünka  füvön.

Erre azért van szükség, hogy ha a kutya húzni kezd és belefeszül a hosszú pórázba, akkor a nyakörv a fejét és az orrát lefelé, a talaj irányába húzza és ne felfelé, el a szagnyomtól.

Ha nem kívánjuk a kutyánkat hosszú vezetéken tanítani, akkor csak vessük át a nyaka előtt a pórázt és így vezessük oda a csapa kezdetéhez.

Fontosak ezek a rituálék, mert kis idő múlva a kutya már a nyakörvből és az előkészületekből ill. a nyaka előtt átvetett pórázból tudni fogja, hogy csapamunka következik, szinte azonnal leszegett orral fog odamenni a szagkatlanhoz és gond nélkül felveszi a szagot, nem kezd majd el légszimattal keresgélni és össze-vissza szaladgálni.

Láb mellett vezessük oda kutyánkat a szagkatlanhoz és mutassunk rá a csapa kezdetére, kiadva a vezényszót "Szimat". Fontos, hogy más vezényszót alkalmazzunk, mint kerestetéskor, hogy a kutya ne kezdjen el légszimattal keresgélni. Vezessük meg a kutyát néhány lépésen keresztül a csapán, folyamatosan mutatva neki a nyomot és biztatva: "Szimat".

Ahogy a kutya elindul a nyomon engedjük hosszabbra a pórázt és kövessük 2-3 méter távolságból.

Ügyeljünk, hogy a póráz folyamatosan feszes legyen és a kutya egyenletes húzással vezessen minket, mert ha lazára engedjük a pórázt, akkor a kutya eliramodva beleránthatja magát a pórázba és így szinte megállítjuk és levesszük a csapáról.

Ha úgy látjuk, hogy a kutya letér a csapáról és össze-vissza szimatol, álljunk meg nyugodtan, biztassuk és várjuk meg, amíg ismét visszatér a szagnyomra, majd kövessük.

Amint a kutya megértette, hogy mit kérünk tőle, a következő csapáknál levehetjük a pórázról és néhány lépés megvezetés után elengedhetjük, önállóan dolgozni.

Képzettebb kutyáknál előfordul, hogy pórázon nem is hajlandóak elindulni a vonszalékon, hanem folyton visszamennek a vezetőjük lába mellé, esetleg el sem akarnak onnan indulni tudva, hogy amikor pórázon vannak, akkor láb mellett a helyük. Őket inkább vegyük le pórázról és úgy indítsuk el a nyomon, hogy 3-4 méteren keresztül a nyakuk előtt átvetett pórázzal vezessük meg őket a csapán, majd engedjük el a póráz egyik végét, hogy szabadon folytathassák a munkát.

Ne essünk kétségbe, ha kezdetben kutyánk az első 10-15 méter után letér a csapáról és légszimattal kezd el keresni. Ez teljesen természetes, hiszen még nem érti a feladatot. Az első két-három csapánál még az sem túl nagy baj, ha így megtalálja a madarat.

Később húzzuk olyan hosszan a csapát, hogy semmiképpen se találja meg légszimattal a vadat. Gyors kutyáknál megfelelően hosszú, akár 150-300 lépéses vonszalékot is húzhatunk. Ilyenkor gyakran látjuk, hogy a kutya megiramodik, 30-40 méteren át követi a csapát, majd áttér légszimatos keresésre; de közben valamelyik "kanyarban" ismét beleakad a csapába, megint követi 30-40 méteren keresztül, majd ismét letér róla. Ez teljesen normális, minél több vonszalékot húzunk, annál kevesebbszer fogja elhagyni a csapát mert megérti, hogy a nyom pontos követése sokkal gyorsabban viszi el céljához, mint a légszimatos keresés.

Amint a kutyánk magabiztosan, viszonylag kevés letéréssel megy végig az egyenes csapán, húzzunk neki olyat, melynek a végébe egy enyhe ívet teszünk, mely már közelít egy tompa szögű töréshez, de még nem az.

Ezek után következhet az 1db tompa szögű törés, majd - ha ezt már megértette és simán kidolgozza - tehetünk bele 2, sőt akár 3-4 törést is és a vonszalék lehet 250-300 méter hosszú.

Igazán profi kutyának már teljesen mindegy, hogy milyen szélben, milyen szögben, mennyi és milyen szögű töréssel húzzuk a vonszalékot, de ehhez sok jól felépített gyakorlás és főleg vadászat kell, mert a legrafináltabb csapázások ott fordulnak elő: a sebzett fácán akár métereken keresztül is szárnyra kaphat, majd onnan folytatódik a nyom és a kutyának ezt is meg kell oldania!

Viszont ha túl korán állítjuk túlságosan nehéz feladat elé a kutyát, csak összezavarodik és még abban is kételkedni kezd, amit már eddig megértett!

A tapasztalatok alapján érdemesebb hosszú vezeték nélkül elkezdeni a vonszalék tanítását és ha azt tapasztaljuk, hogy kutyánk a sok tréning ellenére még mindig olyan gyors, hogy túlszalad a töréseken, nem dolgozza ki azokat alaposan, akkor vegyük hosszú vezetékre és ezzel kényszerítsük, hogy lelassuljon és alaposabb munkát végezzen. Ekkor azonban pontosan meg kell jelölnünk a törések helyét és azt, hogy merre folytatódik a csapa, hogy ne mi magunk vegyük le a kutyát róla és rontsuk el a csapamunkát helytelen vezetéssel.

A rálövés helyének megkerestetése

Ezzel a gyakorlattal vezetjük rá a kutyát az igazi vadászaton előforduló helyzet megoldására, ahol a meglőtt vad tőlünk akár 80-100 méterre leesik a földre (jelölés), majd lábra kapva továbbszalad (csapázás).

Ezt a következőképpen gyakorolhatjuk: egy madárra hurkoljuk rá a hosszú pórázt, majd kérjük meg segítőnket, hogy a madárral együtt rejtőzzön el a kutyától 30-35 méteres távolságban olyan helyen, ahol a kutya nem láthatja őt és a dobás után úgy tud az ellenkező irányba "elosonni", hogy továbbra is a kutya látóterén kívül marad. Nagyon alkalmas erre egy bokor-fasor. Innen dobja ki a segítő jelölésként a kötél végére erősített madarat, majd amikor a madár földet ért, a kötél végét fogva húzza el azt az ellenkező irányba kb. 20-30 lépésnyire. Ekkor indíthatja a kutyavezető a kutyát, aki nagy valószínűséggel a leesés helyén keresi majd a jelölt madarat. Ha nagyon eltávolodna, irányítsuk oda. Ha néhányszor elvégezzük ezt a gyakorlatot, kutyánk hamar rá fog jönni, hogy a madár nem mindig ott van, ahol kéne lennie, viszont a nyomok hozzá vezetnek! Ha jól megy a gyakorlat, próbáljuk meg mind messzebbre elhúzni a madarat a leesés helyétől - ez memóriagyakorlatnak is kiváló, hiszen a kutyának egyre hosszabb ideig kell várnia, mire indulhat a vadért.

Ha jól irányítható kutyánk van, ezek után megpróbálhatunk kidolgoztatni vele egy vonszalékot a következő módon: nem visszük oda a kutyát a csapa kezdetéhez, hanem messzebbről, 25-30 méterről odaírányítjuk, majd kerestetni kezdjük. Lényeges, hogy ha lehet, a csapa irányával merőlegesen küldjük a kutyát, hogy szinte beleakadjon a nyomba!

Ha az előzőeket helyesen csináltuk, akkor azt kell látnunk, hogy a kutya felveszi a csapát és határozottan kidolgozza a vonszalékot. Nem baj, ha nem a szagkatlanban veszi fel a nyomot, hanem a csapa valamely más részén! A lényeg, hogy ne jöjjön zavarba és elinduljon a nyomon.

Ha ezt a feladatot kutyánk könnyedén megoldja, akkor biztosak lehetünk abban, hogy a vadászaton is meg fogja találni a tőlünk messze meglőtt, menekülő sebzett vadat. Fontos, hogy az egyes lépésekkel ne siessünk, a következőre mindig akkor térjünk át, amikor az előzőt a kutya már magabiztosan, könnyedén teljesíti!